Az árnyékolástechnika, illetve a nyílászárókkal való kereskedelem nagyon összetett.
Egy épület fontos kelléke a külső árnyékolók, hiszen kívülről ez adja kerek egészét annak, amit létrehoztunk. 

 A belső árnyékolókra, valamint beltéri ajtókra egy bútordarabként kell gondolnunk, mivel órákat töltünk velük egy légtérben.

 Az évek folyamán sok olyan emberrel találkoztam, akik sokszor úgy térnek be egy helyre,hogy tudják, mit szeretnének, azonban a nagy választék láttán elveszve érzik magukat.  

Enteriőr Designerként tudom, hogyan alakítható ki otthonunk, munkahelyünk az igényeiknek megfelelően.  Az Ön elgondolását szem előtt tartva a lehető legjobb megoldást javaslom, majd kivitelezem.

Bordás Zsanett

Ügyvezető

Referenciák